főoldal | | A testvérvárosi kapcsolat története
A testvérvárosi kapcsolat története
Az előzmények
vissza
1995 őszén Manfred Sailer, Engen Város polgármestere felfedezőútra küldött egy háromtagú csoportot, hogy partnervárost keressenek Magyarországon. Ennek eredményeképpen a következő év elején levél érkezett a német kisvárosból Horváth Endréhez, Pannonhalma akkori polgármesteréhez, kapcsolatfelvétel céljából.
A képviselő-testület elfogadta az ajánlatot, s 1996 tavaszán egy delegációval Engenbe látogatott, ahol meg is tették az első lépéseket a testvérvárosi kapcsolat létrehozásához. Ez év augusztusában folytatódott a megvalósításhoz vezető út, amikor Manfred Sailer vezetésével küldöttség érkezett Pannonhalmára. Ekkor konkretizálódtak az iskolai cserekapcsolatról szóló elképzelések is, melyek októberben már meg is valósultak az engeni iskolások előszöri Pannonhalmára utazásával.
1997 májusában a mi általános iskolás tanulóink viszonozták a látogatást Engenben. Mivel Engen Város partnerkapcsolat-felelőse, a kapcsolat fáradhatatlanul és szívvel-lélekkel dolgozó motorja, Ulrich Scheller az ottani iskola igazgatója is, nagyon gördülékenyen és komplikációmentesen folytatódtak az iskolai események. 1997 őszére máris hagyományt teremtő erejűvé vált az iskolai cserekapcsolat, vagyis minden tanévben megszervezésre kerül az oda- és visszautazás. Így az idei tanévben (2009/2010-ben) már 14. alkalommal kirándulhatnak mindkét iskola 8. osztályos tanulói egymás városába, s tölthetnek el öt napot a cserecsaládoknál, és szerzik életre szóló élményeiket és tapasztalataikat egymás társaságában. A pannonhalmi gyerekek útiköltségét minden évben Engen Városa vállalja magára, hogy a Radnóti Miklós Általános Iskola minden tanulója 8. osztályos korában eljuthasson Németországba. A partnerkapcsolat azonban nem korlátozódik az iskolai szálra, ez csupán az első és legbiztosabb pontja volt és lesz is a szándéknyilatkozatban rögzített elképzeléseknek, mely szerint mindkét városból be kell vonni a partnerkapcsolatba a lehető legtöbb embert, csoportot, egyesületet és a főapátságot is. A szándék komolyságát és fontosságát igazolta az is, hogy Manfred Sailer polgármester időközbeni nyugdíjba vonulása sem törte meg az engeniek lelkesedését, és az 1997-ben megválasztott új polgármester, Johannes Moser fiatalos lendülettel folytatta elődje munkáját, s még ez év augusztusában megtette első hivatalos látogatását Pannonhalmán. Novemberben pedig – a Szent Márton szobor avatásakor – Ludwig Wachter alpolgármester érkezett hozzánk Urich Schellerrel együtt, hogy előkészítsék a kapcsolat hivatalossá válásához szükséges tennivalókat.
Testvérvárosi szerződés
Az ünnepélyes rendezvényekre, amelyeken a két város polgármestere, Johannes Moser és Horváth Endre aláírta a testvérvárosi kapcsolatról szóló szerződést, 1998-ban került sor: májusban Pannonhalmán több mint kétszáz engeni polgár, szeptemberben pedig Engenben szintén ugyanennyi pannonhalmi lakos részvételével. Még ez év nyarán egyhetes közös nyaraláson vettek részt engeni és pannonhalmi fiatalok Balatonszárszón, ugyancsak hagyományteremtő céllal.
A kapcsolat krónikája időrendi sorrendben