





















A kapcsolat története

Ballagási képem 1964-ből

Féltve őrzik és ápolják népművészetüket, népi iparművészetüket. Összegyűjtik, bemutatják és továbbadják értékeit a mai fiatalságnak. Mindkét város történelmében a Bencés rend komoly szerepet töltött be, ami nagyon sok esetben a két település közvetlen kapcsolatával járt. A pécsváradi fiataloknak saját önkormányzatuk van és programjaikat maguk szervezik a helyi önkormányzat támogatásával és ifjúsági pályázatok elnyerésével. Úgy ítéltem meg, hogy ebből a testvérvárosi kapcsolatból, csak előnye származhat Pannonhalmának, hiszen átvehetjük a tapasztalataikat és azokat alkalmazhatjuk mi is.

Itt volt az ideje, hogy városunkat, a város vezetését, elképzeléseiket és céljaikat is megismerjék. Az első találkozásunkra 2007-ben Pécsváradon került sor, ahol a két nap alatt képviselő-testületünk, Bagó Ferenc polgármester vezetésével meggyőződhetett arról, hogy a pécsváradiak mindent megtettek a rendszerváltás óta, városuk fejlődéséért és széleskörű megismertetéséért. Tájékoztatást kaptunk Pécsvárad Önkormányzatának munkájáról, megtekinthettük befejezett nagy beruházásaikat (sportcsarnok, uszoda), és ellátogathattunk múzeumaikba, a felújított művelődési házba, valamint a Zengővárkonyi Szalma és Tojásmúzeumba. Vendégszeretetük oly nagy mértékű és őszinte volt, hogy képviselőtestületünk úgy érezte, mintha már, nagyon régóta ismernénk egymást. Pécsváradon meggyőződött arról, hogy a két város közötti kapcsolatot, minden szinten folytatni érdemes.


Látogatásuk bár rövid volt, de hasznosnak bizonyult, nagyon szívélyes, testvéri hangulatban zajlott. A kapcsolat építése a találkozók közti időben is zajlott, ami nem volt ugyan látványos, de nagyon eredményesnek bizonyult. Pécsvárad Város Önkormányzatával egyeztetve, 2009. április 24-én a pécsváradi Fülep Lajos Művelődési Házban ünnepélyes keretek között aláírásra került, Pannonhalma és Pécsvárad Testvérvárosi Szerződése.

A testvérvárosi szerződés aláírása Pécsváradon
Nagy öröm volt számunkra, hogy a Pécsváradi Testvérvárosi Szerződést, Pannonhalmán is megerősíthette Dr. Bíró Ferenc Pécsvárad és Bagó Ferenc Pannonhalma Polgármestere. Az ünnepségre 2009. november 21-én került sor a Pannonhalmi Kazinczy Ferenc Művelődési Házban.

A testvérvárosi szerződés aláírása Pannonhalmán
Jóleső érzés volt, hogy a Pécsváradi küldöttségben a képviselők, intézményvezetők a nyugdíjas klub, valamint a Városi Televízió vezetője, aki egyben a Felvidékiek klubjának elnöke is, itt lehettek Pannonhalmán. Ez azt mutatja, hogy a két város kapcsolataiban már komoly előrelépések történtek és ezt mindkét testvérváros vezetői támogatják, bővítik.
Így volt lehetséges, hogy a labdarúgó szakosztályok vezetői Spannenberger János és Pánczél Gábor személyesen is találkozhattak és így bővülhetett a kapcsolatot felvevők száma. Az ünnepség befejezése után, a pécsváradi küldöttség meglátogatta a Pannonhalmi Főapátságot.
A látogatás befejezése után, kötetlen beszélgetést folytattak a két Város képviselői, ami a szorosabb kapcsolatfelvétel jövőjét, nagy mértékben befolyásolja. Munkájukhoz, további sok erőt, egészséget és kitartást kívánok.
Szeretettel és baráti üdvözlettel:
Szilágyi Kemál képviselő
A testvérvárosi kapcsolathoz tartozó további cikkek, beszámolók:
A Pécsváradi Várbaráti Kör kapcsolata a Főapátsággal
Intézmények közötti kapcsolatfelvétel Pécsváradon
vissza























